Egyszer: Nagyon nagyon nagyon szépen köszönöm az új kinézetet Danielle Cobbler-nek a Dare to dream c. design blog egyik csodás szerkesztőjének! Imádom*-* Még egyszer köszönöm! Ezer puszi Danielle! :*
Kétszer: Következő rész! :) Remélem elnyeri a tetszéseteket, és elolvassátok végig. :) Ám, mielőtt majd még megnyomnátok azt a kis x-et, nézzetek be a kör szövegdobozokba, és olvassátok el, hogy mi minden van még itt, amit talán ha tudtok. Viszont a legutolsó kis kör szövegdobozkában találhattok egy idézetet, mely ugyan az, mint ami az előző képnél volt kint, csak most már úgy van kint ahogy. :) Remélem tetszik a blog új kinézte. Na meg persze az még ki nem maradhat harmadik pontként, hogy ha tetszett a rész, akkor kommentbe és chat-ben is elfogadom a véleményeteket. Jöhet hideg - meleg.
Nagy ölelés és puszi,
Melissa N.
Befordultam jobbra. Maya megint odaszólt nekem.
-Na mi van? Máris végeztetek? - nevetett a többi hárpiával együtt.
-Maya. Jó lenne, ha leakadnátok végre rólam. Kössz. - kicsit furcsán nézett, de csak legyintett egyet és visszamentek a helyükre. Én is megindultam most már végleg hazafele. Az utca sarkáról hallottam még egy beszólást tőlük, de nem fordultam vissza. Inkább egyenesen, lehajtott fejjel sétáltam előre. Befordultam a sarkon a kisboltnál, és benéztem az ablakon. Egy vidáman futkározó kislányt láttam. Anyja mérgesen futott utána. Csak néztem őket pár percig, majd tovább álltam. Bárcsak nekem is ilyen életem lett volna kiskoromban. Mindent megkaphattam volna, úgy mint az unokatestvéreim. De nem, mert mi nem olyanok vagyunk. Ha lesz egyszer gyerekem, én mindent meg fogok neki adni, amit csak kér. De azért nálunk is lesznek határok.
Pár perc múlva már a konyhában álltam egy pohár vízzel a kezemben. Nem tudom, hogy anyu hova tűnt, de nagyon nem is érdekel. Kinyitottam a hűtőt, és kivettem egy joghurtot. A fiókból előkaptam egy kanalat, és leültem a nappaliba.
Végre nincs olyan sötét, mint télen. Bár hó még mindig van, foltokban látszik néhol, így április közepe fele, de már világosabb van így este. Egészen pontosan most hat óra van.
A bejárati ajtó kinyílott, és valaki belépett rajta. Hátranéztem, és Amy volt ott. Felálltam és odaballagtam hozzá. Megöleltem.
-Hát Gyilkos? - kérdezte. Fejem lehajtottam és egy könnycsepp gördült végig az arcomon.
-Az állatorvosnál... - letöröltem a könnycseppet, és leültem a kanapéra. Nővérem kikerekedett szemekkel nézett rám. Mindent elmeséltem neki szóról szóra, hogy mit mondott a doki, hogy anyu sírt és, hogy Maya és a csatlósai belém kötöttek és jött Eddie, aki "megmentett".
-Széttépem azokat a ribancokat! - háborodott fel.
-Ne, hagyd. Majd megoldom valahogy. - kezem karjára tettem, és nyugtatni próbáltam.
-De akkor sem hagyom, hogy azok a kis mitugrászok szekáljanak! A húgom vagy, s nem fogom hagyni! Holnap bemegyek veled a suliba, és lerendezzük őket. - ekkor már a sírás fojtogatott. Visszaemlékeztem arra, hogy délután le akartak önteni. Sokszor előfordult már, hogy leöntöttek. Épp azért álltam meg előttük délután. Kár, hogy jött Eddie, és"megmentett". Hagyott volna ott, hisz nem is ismer. Amy látta, hogy nem sokáig bírom már. Odajött és megfogta a vállaimat, hogy el ne futhassak.
-Nem akarok vagdosni! Eressz el kérlek. - ellazultam, hogy lássa, tényleg nem akarom ma vágni magam. Kicsit lazábbra engedett, majd szembe fordultam vele.
-Figyelj húgi. Ha most igazat mondasz, akkor bólints, ha hazudsz, fordítsd el a fejed valamerre. - ezeket szemembe nézve mondta. Nyeltem egy mélyet, és lassan bólintottam egyet. Kezeit lassan elvette vállamról, és karba tette.
-Tuti? - kérdezte kíváncsian csillogó barna szemeivel.
-Igen. - mosolyogtam biztatóan, hogy nyugodtan felengedhet fürdeni. Ma tényleg nem akarom megvágni magam. Nem tudom, hogy miért, de most semmi kedvem hozzá.
Felbattyogtam a fürdőszobámba, ledobtam magamról a ruháimat, és befeküdtem a kádba. Magamra zúdítottam a forró vizet, ami némelyik sebemet csípte, de nem törődtem vele. Már hozzá voltam szokva, meg különben is, erősnek kell lennem mindenfajta helyzetben.
Addig folyattam a vizet, amíg el nem takarta a testem minden szegletét. Fejem kihajtottam a kád szélére, és úgy lebegtettem karjaimat a habos vízen. Már majdnem elaludtam, mikor lépteket hallottam a fürdőm felé.
-Wendy itt vagy? - szólalt meg anyu az ajtó mögül.
-Igen, de ne gyere be. Mindjárt kimegyek. - kimásztam a kádból, magamra csavartam egy még nem véres törülközőt, beleléptem a tigrises mamuszomba, és kimentem. Anyu az ágyon ült, térdén könyökölt, fejét kezeivel tartotta, és úgy várt engem. Mikor meglátott visszahelyezkedett a normális ülő pózba, én leültem mellé.
-Mi van Gyilkossal? - kíváncsian várta reakciómat. Letelepedtem mellé, és elkezdtem mesélni.
-Hát... a doki azt mondta, hogy ha minden jól megy, akkor két három hét és hazahozhatjuk. - mosolyra húztam számat, mert eszembe jutott Eddie. Miközben még magyaráztam, addig gyorsan magamra kaptam a pizsamámat és bemásztam az ágyamba. Egy óra múlva anyu kiment a szobámból, én pedig hamarosan elaludtam.
~Másnap
Reggel a takarómba gabalyodva ébredtem fel. Kinyújtóztam, és lassan kimásztam az ágyból. Felvettem a szokásosan jól takaró szettemből az egyiket, ami csupa fekete ruhákból állt. Megfogtam a válltáskámat, és lebattyogtam a földszinti fürdőbe, ott hajam kifésültem, fogat mostam, s utolsó simításként még hajam lófarokba kötöttem.
Kimentem a konyhába, belepakoltam a kajámat a táskámba, hagytam egy cetlit anyuéknak, hogy elmentem suliba. Felvettem a cipőmet, magamra kaptam kabátom, és megindultam a suli felé. Direkt ilyen korán indultam, hogy nővérem ne tudjuk eljönni velem, mert akkor még jobban leégetne a többiek előtt.
Mikor beértem a suliba egy ismerős arcon akadt meg a szemem. Eddie volt az. Az igazgatói felé sétált a szüleivel és az öccsével. Gondoltam, hogy úgysem egy osztályba fogunk járni, ezért végcélul a termünket tűztem ki. A hosszú folyosókon kacskaringózva az utolsó ajtónál végül beértem a termünkbe. Már a fele osztály bent volt. Leültem az ablak mellé leghátra. Az ott a "luzerek helye", és pont mellettem van még egy üres hely. A többiek mellett mindenhol ül valaki. Mivel hat pad van, ezért nem is vagyunk olyan sokan. Csak tizenketten, ami a suli legalacsonyabb osztályszáma.
Végre belépett a tanár, ám nem egyedül. Mögötte jött Eddie. Mikor megláttam, majdnem lefordultam a székről. Nem hittem, hogy pont az én osztályomba fog járni. Körbenézett az osztályon. Rajtam megakadt a szeme, és hatalmas mosolyra görbült a szája. Mikor megláttam irtó csábító mosolyát, azonnal én is elmosolyodtam.
-Figyelem! - kiabált az osztályfőnökünk fülsiketítő hangon. - Mint láthatjátok, új osztálytársatok érkezett! Miss Marlow! Megmondaná, hogy mi ilyen vigyorra késztető? - kérdezte. Arcomról most gyorsan lefagyott a hatalmas vigyor.
-Semmi tanárnő, semmi. - lehajtottam fejem, és hallgattam tovább Eddie bemutatkozását. Mikor végzett, a tanárnő odaadta neki a névsort, és az órarendet.
-Nos, mivel nincs töb szabad helyünk, ezért kénytelenek leszünk Miss Marlow mellé ültetni Mr. Cox. - mondta. Eddie megindult felém. Míg ide ért levettem a táskámat a mellettem levő jobb oldali helyről, mivel a kedvenc helyem mindig a bal oldal az ablak felől, ezért mindig én ülök ott.
-Szia. - tette le táskáját ő is.
-Szia. - előhúztam a biológia könyvet a táskámból, és megmutattam neki mindent, hogy hol tartunk, mit vettünk eddig. Szinte az egész órát végig beszélgettük.
-Mr, Cox! Látom nagyon jól elvannak ott hátul! - szólalt meg a tanár.
-Bocsánat tanárnő! - mondta Eddie. A többiek körülöttünk mind nevettek, kivéve Maya, és a két kis barátnője.
-Csitt! - szólaltam meg az előttem levő Sam-nek és barátjának Cody-nak, mire azok rögtön elhallgattak.
Óra után Eddel együtt távoztunk az osztályból elsőként. Mindenki nézett, hogy hova megyünk ilyen sietősen.
-Hallod. A tanárnő hogy nézett, mikor kimentünk az osztályból! - nevettem.
-Na az igaz! Nem láttam még ilyen fura tanári nézést! - nevetett velem együtt.
-Wendy! - fordított hátra valaki. Amy volt ott mögöttem.
-Áh! Szia Amy! - köszöntöttem egy testvéri puszival.
-Hát ők ki? - nézett kicsit furán.
-Öhm. Csak az első és utolsó haverom ebben a suliban. Eddie Cox. - nevettem.
-Örvendek. Amy Marlow vagyok. - kezet fogtak, és megindultunk Amy osztálya felé.
-Amúgy húgi. Maya meg a többi? Velük mi van?
-Áh. Hagyd a francba őket. Én is utálom őket, meg ők is utálnak engem. Nem nagy szám. - vigyorogtam.
-Na ne! Nekem most mennem kell! - lepődött meg Ed. Valakit körül álltak a folyosó közepén. Gyorsan oda siettünk mi is Amy-vel. Ed ott vert szét két végzős srácot.
-Srácok! - kiabáltam el magam, mire mindegyikőjük lefagyott. - Elég! - Ed elengedte e két srácot, és odafutott a fiúhoz.
-Öcsi, jól vagy? - térdelt le a fiúhoz, akinek az orrából folyt a vér.
-Persze. - állt fel a srác. Szóval ő az öccse, aki most itt fekszik szerencsétlenül összeverve a földön, orrából ömlő vérrel, hegekkel az arcán.
-Miért csináltátok ezt?! - mentem neki a két végzősnek.
-Nyugi cica! Nem fájt neki! - játszották a nagyot, de lekevertem nekik egy pofont. A másodiknak már nem tudtam, mert lefogta a kezem.
-Eressz el! - rántottam ki kezemet szorításából.
-Mert ha nem mi lesz? - nevetett.
-Majd akkor nevess, ha betöröm a képedet! Bunkó! - rúgtam meg a nemi szervét, mire összerogyott. Akik ott körülöttünk álltak, még sosem láttak ilyennek, ezért kicsit meglepett arcot vágva figyeltek.
-Veled viszont még számolunk! - mutattam a másik óriás srácra mérgesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése